Néhány hete a szociális osztályunk vezetője bejelentette, hogy a Kaposvári Területi Vérellátó szívesen venné közösségünk együttműködését a véradásban. Erről rögtön a katonás időszakom emlékei ugrottak be. Ott gyakran szerveztek véradást. Ösztönzésképpen pedig 2 nap jutalomszabadságot ígértek. Ez akkoriban igen csak nagy értéknek számított, mivel másfél éven keresztül egy hónapban csak egyszer mehettünk haza, és akkor is csak 3 napra. Ennek ellenére én egyen se vettem részt. Pedig még sört is adtak ;) Ez szintén nagy értéknek számított abban az időben, és azzal a tudattal ami akkoriban nekem volt :D Az utóbbi időben egyre többet találkoztam az iwiw-en véradásra buzdító, érzelmi ráhatásokkal kiegészített levélkékkel. Ezeknek kb. annyi jelentőséget tulajdonítottam, mint azoknak a körleveleknek ahol az AOL meg a Microsoft huszonharmincezer dollár ajándékot ad, ha tovább küldöm az adott levelet. Szóval nem hatott meg. Kinek hiányzik az, hogy össze-vissza bökdössék egy tűvel, meg lecsapoljanak belőle 4,5 dl vért, plusz még néhány ampulla. Alacsony vérnyomásomnak köszönhetően egyébként is ájulós típus vagyok. A testtudatról meg ne is beszéljünk. Persze tudom én, hogy nem ez a test vagyok, hanem szellemi lélek, de ezt gyakorlatban megvalósítani azért nem olyan egyszerű. Amúgy meg köztudott, hogy a brámanák különösen nehezen viselik a fájdalmakat. (Na tessék, lehet, hogy tényleg brámana vagyok!?) Ilyen és ehhez hasonló magyarázatokkal áltatta magam, de  ott motoszkált bennem egy olyan gondolat is, hogy egyszer azért érdemes lenne kipróbálni, meg hát sokan visszatértek már onnan, meg a könyörületesség, és talán a testtudatom is csökkenne egy icipicit. Addig addig prédikáltam az elmémnek, hogy egy váratlan pillanatban, amikor a folyosóra kihelyezett feliratkozó lista előtt sétáltam, hirtelen elhatároztam magam. Gondoltam, ha rajtam kívül senki sem megy el, legalább én példát mutatok. Kerestem egy tollat és mikor rápillantottam a listára, megállt a vér az ereimben. Nem volt a papíron hely! Nem csak a kipontozott részeket. Egyáltalán nem. Ezen fölbuzdulva azért a szélére odakapartam a nevemet, és vártam a folytatást. Tegnap át is estem a vérkeresztségen. Nem lettem rosszul, nem fájt, és utána még jobban is éreztem magam. Állítólag az ájurvéda is javasolja a vérfrissítés „eme” módját. Olyan sikerélményem volt, hogy talán legközelebb is elmegyek. A vérleadás kb 5 percig tartott, de mivel a tegnapi turnusban15-en voltunk, elidőztünk egy kicsit a véradó állomáson. A hangulat végig nagyon jó volt, és az ott dolgozóknak köszönhetően még Krisnával is sikerült összekapcsolnom a véradást. Míg az adatfelvételre várakoztam, a lecsapolást felügyelő nővér hirtelen betoppant a szobába és a kollégáival megosztott egy érdekes információt, miszerint a vénákban könyök tájéktól le és föl 5-5 centire nincsenek idegvégződések. Ezért nem érzünk a véradásnál fájdalmat. Azaz: véradásra lettünk teremtve ;-)

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Kategóriák

gyógyítás

Címkék

közösség , orvos